Cikkek

A társulat 3 tagjával, Németh Zsuzsannával, Székely Norberttel, Török Ádámmal beszélgettem egy fellépés után.

Az első dolog, ami eszembe jutott az előadásotok közben, az az volt, hogy vajon milyen lehet egy próba? Mennyiben különbözik az előadástól?

Ádám: A próbák szinte ugyanígy néznek ki, csak kevesebbet beszélünk a közönséghez. JMindig van nálunk egy csomó jelenet, amikből szemezgetünk. Bárki írhat jelenetet, de mindent csak egyszer használunk fel, szóval az impró tényleg impró a színpadon is.

Zsuzsi: A próbák szerintem azért fontosak, mert ott a hibáinkra fókuszálunk, pl. hogy elég hangosak legyünk, vagy jól mozogjunk térben. Igazából nem magára az improvizációra készülünk fel, hanem azokra a háttérdolgokra, amik élvezhetővé teszik az előadást.

Szegeden már több próbálkozás is született az improvizációs műfaj megvalósítására. A ti társulatotok hogyan és mikor jött létre?

Norbi: Mechler Ákos, a BTK HÖK elnöke engem keresett meg, hogy mivel a JATE Klub visszaköltözött a régi-új helyére, szeretnének kulturális programokat. Az impró mellett döntöttünk, mert ezt gyorsan össze lehet hozni, van aktualitása, meg sokan szeretik.

Ádám: Én a trolin futottam össze Norbival, és mondta, hogy csinálni kellene valamit. Mondtam, hogy jó, és akkor csináltuk. Norbival azért már játszottunk együtt régebben.

Zsuzsi: Aztán igazából hólabda módszerrel működött. Én például nem is Norbit ismertem, hanem a Földi Ádám nevű csapattársunkat. De úgy gondolom, ez a csapat minden várakozást felülmúl, azt hiszem mindannyian megtaláltuk a helyünket.

Az összhang, a csapatmunka nagyon jelen volt a színpadon is. Mennyire nehéz ezt megteremteni nyolc ember között?

Norbi: Inkább könnyebb. Változatosabbá teszi a játékot, és fellépéskor egy-egy ember kevesebb időt van aktívan színpadon, ami sok terhet levesz a vállunkról. Nagyon fárasztó lenne két órán keresztül négy embernek játszania folyamatosan. De a fáradtságot nem nagyon lehet leküzdeni, ez attól függ, hogy ki hogyan érkezik próbára: mennyit tanult, dolgozott előtte, mi járt a fejében.

Zsuzsi: Szerintem a hangulatot lehet a leggyorsabban befolyásolni, a kintről behozott érzéseket vetkőzzük le először, adjuk ki magunkból.

Mennyi minden terhel még le Benneteket? Hogyan fér bele az életetekbe a játék?

Norbi: Szerintem ezt pont azért csináljuk, mert feltölt minket. Annyi minden másba fáradunk el, hogy ez egy másfajta fáradtság. Ugyanakkor szellemileg fel is pörget.

Ádám: Engem inkább kiürít. Mikor dolgozok egész nap, és este elmegyek egy próbára, akkor ott kieresztem a gőzt. Kikapcsol a külvilág és ott vagyok a próbán.

Látom a csillogást a szemedben – mit jelent számodra, hogy „ott vagyok a próbán”?

Ádám: Azt, hogy akkor nincs más. Csak mi meg a játék.

Zsuzsi: Az idő múlásával egyébként azt veszem észre, hogy amint belépünk az ajtón, akkor minden baj kint marad. Tudjuk, hogy mi vagyunk, meg a játék. Eleinte voltak még koncentrációs játékaink, de úgy gondolom, hogy mostanra ezt teljesen egyfajta felszabadulásnak éljük meg.

Aki bejön hozzátok, mint néző, ő is ugyanezt érzi.

Norbi: Igen, a színháznak végülis ez a célja, a katarzis. Mi is ezt szeretnénk elérni, azt hiszem eddig elégedettek lehetünk. De ha majd még többet játszunk, akkor remélem, még több ember merészkedik fel a színpadra, hogy velünk játsszon.

Szabados Gabriella
Fotó: Hrivnák Anita

forrás: hokkento.hu